Szavazz most
„Fizessen a következő sorrendben: Dolores.” A kezemben tartotta az első fizetési csekkjét, és nagyon izgatott voltam! Ez nem az a következetlen jövedelem, amit a gyermekgondozásból kerestem, hanem egy igazi fizetés egy valódi munkából. A középiskolai üzleti tanárom ajánlott engem részmunkaidős recepciósként a kórházban abban a kicsi közösségben, ahol középiskolába jártam. Kiváló alkalom volt arra, hogy a diploma megszerzése előtt megszerezzem a munkahelyi tapasztalatokat, és ez fontos kiegészítés lenne az önéletrajzomhoz, amikor elkezdtem álláskeresést. Alig várom, hogy elsajátítsam egy iroda működését, a betegekkel való interakciót és a szakmai környezetben végzett tapasztalatok megszerzését. Szerettem!
Azon a napon, mint mindig, az iskola után bementem a klinikába, hogy megkezdjem a műszakot, csak hogy egy munkatársom mondja meg, hogy azonnal mennem kell az irodavezetővel beszélgetni. Éreztem, hogy valami hibás. Hallotta a tűcseppet, és a tipikus barátságos üdvözlet hiányzott. Miközben idegesen ült az íróasztala melletti székben, azt mondta nekem: „Tudta, hogy tegnap este kinyitotta a széfet?” Megdöbbentem és nagyon zavarban voltam. Mindig nagyon felelősségteljesnek tartottam magam, és komolyan vettem a feladatomat. Ez a munka számomra értékes volt, és abban a pillanatban valóban azt hittem, hogy elbocsátanak.
A klinika bejárati széfe óriási volt és hasonló ahhoz, amit egy banknál látsz. Tartalmazta a napi üzleti bevételeket. Ebben a korszakban a betegek többsége készpénzben vagy személyes csekkekkel fizetett, és az volt a felelősségem, hogy a pénzt a széfbe helyezzem, és bezárjam a széfet és az épületet, miután az utolsó beteg elhagyta a klinikát. Megbuktam! Csalódást okoztam azokban az emberekben, akik bíztak bennem, hogy elvégezzem a felelősségemet, és csalódást okoztam magamban.
Az irodavezető aznap nem tüzelt fel. Felismerte, hogy pusztítottak el, mert ilyen hatalmas hibát követtem el. Bölcsességében tudta, hogy soha többé nem teszek hasonló hibát.
Gondoltam, hogy azon a napon vándoroltam, gondolkodtam egy közelgő vizsgára, vagy mennyi házi feladatot kellett tennem aznap este? Nem emlékszem. Akkoriban nem fontosak a gondolataim. Fontos az, hogy azon a napon nem gondoltam a felelősségemre.
Mit tanultam? A hibák elhárítása az élet tanulási folyamatának része. Ha ennek a hibának az elkövetése megakadályozta volna számomra, hogy jelentős kötelezettségeket vállaljak a jövőbeli pozíciókban, az életem nagyon más utat tett volna. Ennek az eseménynek a következménye lehet az volt, hogy az életemben féltem a kudarcotól. Nem tagadtam, hogy nem zárta le a biztonságot, és teljes mértékben vállalta a felelősséget a tetteimért. Amikor az irodavezető úgy döntött, hogy bízik bennem, és második esélyt ad nekem, megtanultam mások iránti bizalom fontosságát és az emberek új esélyének adását.
Volt-e más lecke is az eseményből? A férjem gyakran nevetett az általam készített jegyzetekről, emlékeztetve magam az elvégzendő feladatokra. Igen, én listázó vagyok! Soha többé nem felejtem el életem fontos feladatait.
Az a nap, amikor csalódás voltam magamban, megtanította nekem annak fontosságát, hogy a jövőben teljes felelősséggel tartozjak a tetteimért. Nincs mentség.
